Viszont arra is szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a Charles de Gaulle reptéren vigyázzon a poggyásszal kapcsolatban, ha nem adja fel a csomagját. A bőröndnek súlyellenőrzésen kell átesnie (ezt még sehol máshol nem tapasztaltam, még a fapados járatoknál sem), a fedélzetre csak 12 kg-t lehet felvinni (egyébként 20 kg-t). A „súlyellenőrzésen” során viszont a francia reptéri személyzet iszonyúan viselkedett velünk, és ahogy láttuk másokkal is, nem mondtak semmit, csak rátettek egy piros matricát a csomagra, és jószerivel kilöktek minket a sorból, kérdésünkre, hogy mi a probléma (mi ezzel a súlykorláttal nem voltunk tisztában, vagyis azt hittük, hogy 20 kg-ot a fedélzetre is fel lehet vinni) nem válaszoltak, úgy tettek, mintha ott sem lennénk többé, pedig franciául és angolul is jól beszélünk, de láthatóan rettentően élvezték a gorombáskodást. Szerencsére vannak a reptéren kedves hölgyek, akiktől lehet kérdezni, egyikük készségesen elmagyarázta nekünk, hogy mi a gond, fel kell adni a csomagot. Feladtuk tehát, ezzel természetesen nincs is semmi probléma, de ahogy a súlyellenőrzés során viselkedett a személyzet az elfogadhatatlan volt, megalázó, rossz indulatú durvaság, kellemetlen élmény.
]]>